Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütált. A fotográfus a dalok karakteréhez olyan képi narratívákat alkotott, amelyek rejtett szálakon kísérik és egészítik ki a hallottakat. A lemez koncepciója pedig a közönség jelenlétével válik teljessé. 2025. december 1-jén a Müpában megrendezendő InterAction elnevezésű esten a Soharóza kórussal és Nora Thiele német ütőhangszeres művésszel színpadra lépő művésznő mesélt nekünk az album dalairól.
2024-ben diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia szakán, ahol a diplomamunkámhoz egy interaktív koncert tervét állítottam össze, így született ez a lemez. Ami a popkoncerteken szokásos, hogy a közönség tapssal, dobogással, refrénénekléssel, vagyis mindenféle hangadással bekapcsolódik a hangzásba, az egy ültetett jazzkoncerten sokkal kevésbé jellemző. Pedig
nagyon sok hallgatóban meglenne az igény, hogy aktívan is kapcsolódhasson a zenéhez,
csak az illem és a gátlásaink megakadályoznak ebben – ezen szerettem volna változtatni. Az albumot nyitó Toe to Forehead egy régi zenei ötletemből állt össze, az élő verzióban looperrel adom elő. Hiába készültem valaha informatikusnak, egyáltalán nem halmozom a zenei kütyüket, az organikus, hangképzéssel megszólaltatott effektek egyszerűen jobban érdekelnek. Egyetlen vintage számba menő, analóg loopert használok a színpadon, ezt viszont nagyon szeretem, kibővíti a játékteremet.
A Flow By-t azért választottam az album címadó dalának, mert ez a dal valódi flow állapotban született. Azt szeretném, ha a közönség is hasonlóan át tudná magát adni a zene örömének, mint ahogy ez velem történt azon az estén, amikor leültem a zongorához, és megírtam.
Ritkán történik meg velem, hogy szinte valós időben összeálljon egy dal,
sokkal inkább pepecselő, toldozó-foldozó szerző vagyok. Amikor valami ennyire könnyen jön, azt kivételes pillanatnak érzem, és általában később is pontosan emlékszem a lelkiállapotra, amiben született. A zongoránál Nora Thielét halljátok, akit ütőhangszeresként kértem fel erre a lemezre zenei partnernek, és nem is tudtam, hogy eredetileg zongoristának tanult. Elhívtam a Soharóza kórust, hogy a lemezen is létrejöjjön az a közösségi hangadás, amit az interaktív koncertekre találtam ki. A Hoot and Screech-et a stúdióban a mikrofonok körül ütemre menetelve vettük fel. A dal egyenes ági leszármazottja a törzsi, tűz körüli kántálásnak, és én vagyok a sámán, aki az állatok lelkét hívja a közösségbe, hogy felruházzanak minket az erejükkel. Ennek a dalnak nincs kottája, csak koncepciója, és gyakran viszem workshopokra is.
Amikor 2023 végén Nora Thielével az első alkotótáborunkat tartottuk Belgiumban ennek a projektnek az indulásaképpen, akkor derült ki, hogy várandós vagyok. Mire a kisfiam megszületett, addigra elkészült a lemezanyag, viszont a lemezfelvételre csak a születése után öt hónappal került sor. A lakásunkhoz legközelebbi stúdiót választottam, hogy a nap folyamán haza tudjak ugrani amikor kell, és a családomtól rengeteg segítséget kaptam, de nem mondom, hogy ideális volt. Kicsit megszakadtam azalatt a néhány nap alatt, de egyben örülök is, hogy van egy lenyomata annak az időszaknak. A Held szövege ekkor íródott.
Felnőttként már nagyon ritkán engedjük úgy át magunkat egy ölelésnek, ahogy a kisbaba beleengedi magát az anyja karjába.
Friss anyukaként elmosódnak a határok, és magam is visszarepültem abba az időpillanatba, amikor a saját anyám tartott a karjában. Komolyan gondolom a Give This Song a Title címet, szívesen meghallgatnám, hogy ki mire asszociál a dalt hallgatva, milyen történet vagy emlék ugrik be. A zene befogadása nagyon szubjektív folyamat, amit az egyikünk melankolikusnak hall, azt a másikunk energikusnak, és így tovább. A szöveg nélküli zenének pont az az erőssége, hogy nem kapcsolódik verbalitáshoz, vagyis nem vezetik a képzeletünket a szavak, és szabad az asszociáció. Mindenki a saját szűrőjén engedi át a zenét, és az, hogy milyen érzéseket és gondolatokat hoz elő valakiből egy zene, legalább annyit elmondhat a befogadóról, mint magáról a zenéről.
Az ókori görögöknek a kronologikus idő mellett volt egy másik időfogalmuk is. A kairoszi idő nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom, ezt ragadja meg a Kairos című dal. Az a pont az időben, amikor valami eldől, amikor a legkedvezőbbek a feltételek egy döntés megszületéséhez, amikor a vadásznak el kell lőnie a nyílvesszőt. Nagyon megfogott ez a koncepció, hiszen az életünkből valóban ezek a pillanatok emelkednek ki, ezek teszik ki a valódi idővonalat. Ennek a dalnak csak a szövegét írtam én, a zenéjét Nora Thiele. A That Moment That Ever Was egy egyszerű gyakorlatból született,
megpróbáltam a közönséget egy skála mentén, spontán dallamon végigvezetni, miközben én egy másik dallamot énekeltem.
Ami élőben rögtönözve valósult meg, abból írtam egy lemezverziót, a korona pedig Nora Thiele ütőhangszeres szólója. Nora úgynevezett framedrumon játszik, ami megint a törzsi hangzást idézi elő, számomra a lemez legmisztikusabb pillanata. Kissé kilóg a lemezről ez a For It’s Time Now, mert a sok kísérleti hangzás között ez a leginkább dalszerű, van benne például verze és refrén. Az interaktív koncertműsor írásakor a közönség hangadása kapcsán kifejezetten kerültem azokat a feladatszagú helyzeteket, ahol bekapcsolhat a gátlás, hogy valakinek hamis a hangja. A hangi gesztusok, amiket a közönségtől kérek, sokkal inkább a felszabadult önkifejezést hivatottak előhívni, és önismereti kalandra hívnak, távol a kóruséneklésre jellemző elvárásoktól. Mégis bekerült az anyagba ez a dal, ahol egyetlen alkalommal a klasszikus módon, szólamokra osztva énekelünk. A felvételen természetesen a Soharóza szólaltatja meg azt, amit a koncerten a közönség.
Nagyon szeretem az esőjátékot, amikor sokan egyszerre csettintünk, dobolunk, és az egészből egy átvonuló vihar hangjai állnak össze. Ehhez kerestem víztematikájú dalt, amikor rátaláltam az Azt gondoltam eső esikre a Muzsikás és Sebestyén Márta előadásában.
Fontosnak tartottam, hogy legyen magyar nyelvű dal is a lemezen,
hiszen az anyanyelvünk teljesen más rétegeket mozgat a tudattalanban, mint más nyelvek. Ez az előadóra is igaz, amikor külföldön énekelek magyarul egy-egy dalt, akkor a közönség is érzi, hogy én máshogy kapcsolódom hozzá, mint az angol nyelvűekhez. Ezzel nem azt mondom, hogy feltétlenül mélyebben élem át, hanem hogy más gombokat nyomogat, és mást mutat meg belőlem. Enélkül nem lenne teljes ez a nagyon személyes album.
Engem sokadszorra is lekötnek Vancsó Zoltán fotófilmjének képei, újabb és újabb rétegek tárulnak fel bennük, ahogy nézem őket. Nagyon szeretem, ahogy a slide formátummal játszik, az egymásba úszó, áttűnő képek interakcióba lépnek egymással, többletjelentést kapnak. Ma már nagyon kevesen hallgatnak meg elejétől a végéig egy lemezt, de bízom benne, hogy ez az album a vizuális élmény miatt kivétel lesz. Pont olyan hosszú, mint egy sorozat epizódja, és abban bízom, hogy a szokásos esti streamelés helyett egyik este minket választanak majd a néző-hallgatók. Ha pedig ezután kedvet kapnak részt venni a müpás koncerten is, akkor teljes az örömöm.
Harcsa Veronika: Flow By, 2025.
Borítókép: Haupt Bernát
